Utoljára majdnem 2 éve méltathattam Soutien Gorge (továbbiakban SG) lemezt. Azt akkor egy picit nehezebben fogadtam be, a hamarosan megjelenő Vizállásjelentés viszont magavál sodort második hallgatásra. Nem tudom, hogy Banyek és Robi mennyi koncepciót préselt a korongra, de az aktuális lemez szerintem egy kevésbbé személyes hangvételű üzenethalmaz. Nem egy szerelmeslevél, és nem is egy szerelmi csalódás lenyomata. Sokkal inkább egy mindenkihez szóló, az Ént háttérbe, esetleg nyugdíjba küldő hangképsor. Az SG most nem megmagyaráz, hanem mesél nekünk. Mesél helyett is inkább vetít.
![]() Az utolsó korong (L'étoiles Souriantes) megjelenése óta eltelt idő ismét a fiúknak dolgozott. Bepácolta, fűszerezte, sózta, készre érlelte őket. Banyeknak első ocsúdásomban pont azt ecseteltem, hogy mennyivel kiérleltebb, komolyabb anyagot tesznek most le az asztalra, és most majd mennyivel előrébb helyezkednek a hazai (vagy külföldi) színtéren. Ugyanis a tapasztalat és a gyarapodó profizmus áll e lemez mögött. Kedvenc Rumcájsz hasonmásom erre egy hatalmas visszalegyintést írt, plusz, hogy perszepersze, belőlük már annyi van (profi amatőrökből/amatőr profikból), hogy Dunát lehet rekeszteni velük. És persze igaza van: rengetegen kísérleteznek hasonló hangzással, hasonló sikerekkel, kudarcokkal. De akkor is: Banyek és "tudománya" a miénk. És meghálálja szeretetünket, hisz profibb és még profibb lesz, finom muzsikákkal kényszerít minket álomvilágba, és mindenki számára fogyasztható produktumot gyárt. ![]() Nem kell a kamu, hogy de kérem, ez elektronika! Az bizony, de minden korosztálynak ajánlott időtöltés. Ha a gonosz városi tempó helyett belassulnál, nyálat csorgatva elmélkednél, vagy csak egyszerűen magad elé bámulva hagynád a perceket elszáguldani, akkor ez a lemez a tökéletes magyar soundtrack. Séta erdőben, vízparton, csillagok közt, paplan mélyén. És most lássuk sorban a számokat. 01. Madárka: Finom csipogás, és lassú kezdet. Középtempójú kattogás és a hallószerveket simogató prüntyögések egyvelege. Séta ködös őszi erdőkben, a magasra dobált avar illata. A számot középtájon megbontó gitárról Jim Jarmusch Halott Embere jutott eszembe. Na, ez pont egy ilyen szám. Neil Young tisztelegne. 02. Tierchen Liebe: Lassú szám torzított füttykoncerttel, és gitárral. Egy próba annak az érzésnek rekonstruálására, amikor kutyánk/macskánk/szöcskénk először a nyakunkba ugrott. Én mondjuk a kaméleonokat fetisizálom leginkább, de ez a szám minden kisállatrajongónak mond valamit. Oké, a kutyák a magas hangokat nyugodtan kikerülhetik, nehogy vonyítás, vagy sértődés essék. 03. Strandra: Lassú és hideg hangokkal induló örömóda. A napfény és az élet dícsérete csobbanó labdák és merülő karúszók mellett. A szám végén betekintést nyerhetünk egy 70-es évekbeli diszkóba begombázva. Megmosolyogtat és feltölt, ez biztos. 04. Vízállásjelentés: A jelentés dátuma ugyan nem túl régi, de az emlékek, amiket felébresztett, annál inkább. A vízállásjelentés egy olyan intézmény, amire mindenkinek emlékeznie kell. Tavaly ugyan nem nagyon volt jellemző az apadás, így hajóvonták találkozása engedélyezett, de így is visszahozta a hangulatot. Nyugodt nyári napok a gangon, a készülő ebédek illata, szappanbuborékok röpte az orgonák alól. 05. Jó Éj: Egy zajos, gondolatoktól zsongó fej megtisztulása PI perc alatt. A bárból hazafelé vezető út tisztító hatása, vagy a paplanerdő alatt elszenvedett láz alábbhagyó tüze. Alvás. Tökéletesen díszített gondolatok a mindennapok apróságairól. Az egyszerű dolgok szépségéről. A cédé mától rendelhető elő a boltfish recordsnál. Dombornyomott kártya és néhány ezer forint nem árt hozzá, de megéri. Itthon beszerezni sajnos Banyektól sem lehet, a legyártott limitált példányszám viszont kint is 50 darabra korlátozódik, így jó lesz sietni. boltfish records |
![]() kategóriák
|
![]() linkfal
2009-09-06 18:18:29 | Satya
Tíz dolog, amit ne tégy
2009-09-06 18:15:55 | Satya
...és ha
2009-06-23 16:14:51 | da Silva
nagyon kemény, nagyon ütős, de nagyon jó óriásposzter, globális felmelegedés témában,
2009-06-22 12:57:57 | Riett
Ottócska,(nem ezt tetted a fülemhez, de)tényleg az
2009-06-16 13:31:41 | Onyi
Érdemes!
2009-06-14 19:33:28 | Satya
Mikor megyünk el már
2009-06-12 13:21:42 | Frankie
nagyon keményen tolja
2009-06-11 09:57:41 | Riett
was that sauron's eye? :D
2009-06-11 09:47:25 | Riett
long hair, i said, yeah, yeah - ponytail!
:D:D:D
2009-06-06 10:32:02 | Satya
hanggal
![]() média szekció
|