A zenekar agyát, Banyekot régóta ismerjük. Munkásságát titokban követjük a szoba sarkából, csendben jegyzetelünk, spectator mode on. És próbálunk objektívek maradni. Menni fog. Kritikusak vagyunk, őszinték, ha ez ismerőseink fejlődését szolgálja. A SG főleg Banyekot jelenti, akit hívhatnának Rumcájsznak is, ha rajzfilmfigura lenne. De nem az. Így viszont hihetnénk black/doom/grind metál rajongónak, ami nem is csoda, hatalmas hajkoronájáról ugyanis akkor sem tudjuk levenni bamba tekintetünket, ha cigánygyerekek potyognak az égből. De még csak nem is rocker. Banyek az Banyek.

Nem zseni, mint mondjuk Richard D. James őfelsége, de megkerülhetetlen egyéniség, egy állandó útkereső zenebuzi. Agyában folyamatosan cikáznak a külvilág történéseire válaszként komponált dallamok. Nem bonyolult művekre kell gondolni, mint a kis Mozart nevű különös lény esetében. Banyek az egyszerűséget keresi, azt szereti. Csak amit a szíve diktál. Valószínűleg más oldalról járta körbe a Halász Judit lemezek problematikáját, mint bárki más kiskorában, ez rögtön lejön az új album hallgatásakor. Egyszerű, de erős érzelmeket közvetítő gyermeki dallamokat fűz egymásba, olyanokat, amiket csak akkor hall az ember a feje körül repdeső pillangóktól, ha rettenetesen szerelmes. És ennek a fonákját is megmutatja. Ugyan azok a kedves dallamok kifordítva térnek vissza. Szép, szomorú. Talán ugyanaz a kedves okozott fájdalmat, aki a színes pillangókat hozzánk küldte szerenádozni. És szomorú és vidám, és szomorú és komor. Aztán édes. Ezek ugrottak be.

Meg persze az, hogy Banyek újabb kiadványait hallgatva egy iszonyatosan meredeken ívelő fejlődési szakaszt látok. Nem tud rosszat csinálni, illetve biztosan tud (és csinál is eleget), de nem azokat tolja az orrunk elé. Precíz, maximalista, és elég pofátlan ahhoz, hogy egyre kevésbé tudják lerázni a hazai elektronikus zenei színtér megmondó arcai. A most megjelent album csomagolása is erről a kompromisszummentes munkáról árulkodik. Külföldre küldte ügynökeit, mert a keresett cd-tok itthon már nem kapható. Foszforeszkáló csillagokat csomagol a lemez mellé, mert. Felkéri Tornadót, aki ismét tökéletes grafikát szállít. És a tracklist egy matricán, ami a zacskón, amiben a cd. Ez nem az a tipikus magyar csomagolástechnika, valljuk be. Szép, meghökkentő, jól eső. Banyek már akkor törődik a hallgatóval, amikor az még csak tapogatja a korongot. És akkor a zene. Az összes számot többször végighallgatva az jutott eszembe, hogy bármennyire is magyar, bármennyire is amatőr, itt komoly munkáról van szó.

Ez kérem ambient elektronikával, és gitárral. Nem divatos már az ambient, de kell, titokban is megszerezzük, ha kell. Sokan viszont ma is szívesen nyúlnak a stílushoz. Mert jó. Olyan, mint Banyek munkái: néha elképesztően komor, és idegesítő, néha andalító, ritkán már unalmas. Persze szándékosan. És amikor már tovább léptetnénk a gonosz zúgásokat, akkor egy gyermek kacagása, egy troli a Csanády utcában, egy Latinovics. És megint jó. Banyek remekül használja a környezeti zajokat, régen is a tévéből elcsent hangokat reszelgette napokon át. Ez már egy tőle elválaszthatatlan dolog, tipikus SG. És hogy epe is kerüljön a melange-ba: néha bizony mellényúl, és felkapjuk a fejünket, hogy: „bazzz, ezt nem oda tettem volna, ennek a hangnak ott semmi keresnivalója”. Ezek az apró dolgok viszont nem nagyon zavarják meg az összképet. Összességében egy nyugtató, opcionálisan altató album lett a L'étoiles Souriantes.

A cím egyébként nyelvtanilag helytelen egy neve elhallgatását kérő szakértőnk szerint, de nem beszélünk franciául, úgyhogy ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk. Tessenek utánajárni! Szóval az lemez nagyon kellemes lett, az eddigi legaprólékosabb munka, amit a SG-tól hallottam. Furcsa, hogy hallgatás közben folyamatosan a Neil Young féle Dead Man filmzene jutott eszembe. Nagyon emlékeztet rá, ez persze jó, nagyon jó dolog. Jó lemez, tessék megvenni, kipróbálni, nem is drága. Akkor is kellemes hallgatni, ha borús az ég, és nem látjuk a csillagokat. És elalvás előtt is. És szerelmesen. És bánatosan. És utazás közben, vagy hóesésben. Talán meccsre indulva, vagy kocsmai verekedés előtt nem javallott, ahhoz ugyanis rendkívüli módon leszedál. Olyan, mint valami fülön át szedhető macskagyökér koncentrátum. Zene. Mindenkinek.

Soutien Gorge

Bitlab Records